NEWS

Sziasztok!
Szorgosan dolgozom a 10. fejezeten, kicsit kevesebb, mint a fele megvan. Addig is, már létrehoztam fent a "Kötelezők" címkét. Írók, akikre felnézek, blogok, amiket szorgosan követek. Tegyétek ezt ti is!

Plusz információ! Facen létrehoztam egy oldalt, amin zenékről, filmekről, könyvekről írogatok. Ha van kedvetek nézzetek be. - Még nagyon kezdetleges, de várok mindenki szeretettel. :))
ON MY WAY

9. fejezet - Együtt

Zavartan bámultam a plafont, Paul már jó ideje aludt, de én nem tudtam. És egyre hülyébb és hülyébb gondolatok futották át az agyamon. Végül már úgy voltam kikelek, és inkább olvasok, mert ezt nem lehet bírni. Szerencsére egy adag kötelezővel jöttem Paulhoz, hiszen eddig semmit sem haladtam a sulis előkészületekkel, pedig voltak bőven. A konyhaasztalnál mélyen belemerültem az író által alkotott világban.

-Nem tudsz aludni?– kérdezte egyszer csak egy hang, mire ugrottam egyet a széken és a kezemből is kiesett a könyv.

-Basszus, Paul – szóltam rá. – A frászt hozod rám – néztem rá mérgesen. – Neked nem nagyon kéne járkálnod – mondtam kedvesebben, miközben mellé léptem. – Mennyünk vissza – mondtam, miközben egyik válla alá nyúltam.

-Meg tudom oldani – motyogta dühösen, miközben arrébb húzódott.

-Tudom, de segíteni akarok – mondtam, miközben felnéztem sötéten csillogó szemére.

-Nekem nem kell segíteni – mondta, mikor leült a kanapé szélére.

-Ne legyél már ilyen makacs – mondtam, miközben visszaléptem a konyhába és lekapcsoltam a villanyt.

-Nem vagyok makacs – mondta, miközben szikrázó szemekkel nézett rám.

-Mérges vagy rám? – kérdeztem vissza, miközben kezdtem én is kicsit begurulni.

-Nem – mondta, de csak a szőnyeget vizsgálta.

-Tudom nem akarsz kiszolgáltatott lenni, vagy azt gondolod, te erős független férfi vagy és mit akarok én a tizenhét évemmel… - mondtam miközben zavartan járkálni kezdtem. – Én sajnálom, akiket szeretek azoknak néha kicsit sok vagyok, mert szeretek törődni az emberekkel és én nem tudnék otthon aludni, mikor tudom, hogy itt vagy egyedül így.

Paul szemszöge
Csak mondta és mondta, én pedig meghökkenve bámultam. Mióta jobban megismertük egymást, nem volt sosem zárkózott, de ennyit egyszerre még nem beszélt. Majd egy pillanatra elhallgatott, rám pillantott tekintetünk találkozott, majd hírtelen elkapta a tekintetét rólam és újra erősen gesztikulálva magyarázni kezdett. Egy combja közepéig érő rövidnadrág és egy trikó volt tökéletes testén, újra egy pillanatra el kellett gondolkodnom, miről is beszélt az előbb.

-Ettől függetlenül megértelek, utálok kiszolgáltatva lenni embereknek, de akiket szeretünk, azoknak akaratunk ellenére ki vagyunk, szolgáltatva egyik felöl, a másik felől, annyira nem ismerlek, de szerintem körülbelül ugyanezt csinálnád te is fordított esetben.

-Kicsim – suttogtam, miközben újra neki kezdett volna.

-Én is félek ettől az egésztől – mondta tovább. – Annyira hírtelen és gyorsan történik minden. Szeretlek, de mégis félek ettől az egésztől. Mi lesz, ha kiütközik a korkülönbség köztünk? Mindig azt mondod, ez nem számít, de ha ez egyszer mégis kiderül. És a bevésődés is… Ha az nincs, akkor sosem szerettél volna belém?  - csak monda, alig tudtam felfogni miről hadovál. Majd megáll az ablak mellett és elhallgat.

-Gyere ide – suttogtam. Pár pillanatig még nem mozdult, majd megindult felém és könnyes szemekkel megállt előttem. Kinyújtottam kezem és magam mellé húztam.

-Semmi baj – suttogtam, miközben szorosan átöleltem épp kezemmel. – Beszéljük meg ezeket a dolgokat – mondtam, majd gondolkodtam, hol is kezdtem.  – A bevésődés segít megtalálni a párunkat, egy olyan személyt, aki a tökéletes társunk. És nem a bevésődés miatt szeretlek, hanem mert tökéletesen összeillünk – mondtam. Mire félve nézett rám és egy puszit nyomott ajkaimra. Könnyei miatt ajkainak sós íze volt.

-Tudom, hogy majd egy hónapja ismerjük csak egymást és nem minden úgy jött, ahogy kellett volna, de elmehetünk randizni, ha ezt szeretnéd – mondtam, miközben tényleg elgondolkodtatott. Hogy ismerkednek a tizenhét évesek…

-De nem akarom, hogy az legyen, amit csak én akarok. Vagyis érted – motyogta.

-Annak örülök, ha boldog vagy - mondtam, miközben hajába csókoltam.

-Aranyos vagy – motyogta. – Ez is bizonyítja, hogy túl önző vagyok – mondta, miközben eldőlt az ágyon.

-Miért lennél önző? – kérdeztem értetlenül.

Mire pillanatokig csak némán hallgatott.

-Mi a baj? – kérdeztem, miközben fölé tornásztam magam.

Zavartan pillantott rám, majd elvörösödött. Könnyei újra csorogni kezdtek. Már teljesen összezavarodtam.

-Sunshien, mondj már valamit – mondtam kétségbe esve.

-Az, hogy .. – makogta és elhalt a hangja.

-Hogy? – kérdeztem vissza.

-Tudod, hogy te – motyogta miközben jelentőségteljesen rám nézett.

És leesett.

-A szex?  Jaj kicsim, én nem várom el tőled – mondtam.

-Tudom, csak te szeretnéd - mondta, miközben végig simított arcomon.

-Sok férfi szeretne veled, ez nem jelenti azt, hogy neked kell – mosolyogtam rá.

-De te olyan jó vagy hozzám – suttogta. – És én is szeretném, csak… - motyogta.

-Komolyan? – vigyorogtam rá szélesen.

-Igen, képzeld el – kuncogott fel.

Percekig csak bámultam kipirosodott szemeit és duzzadt ajkait.

-Ennek valami köze van, ahhoz, amit Tom mondott? – kérdeztem félve, de mire kinyögtem meg is bántam.

-Részben – motyogta pár perc néma csend után. Nem tudtam mit mondhatnék, ha akarja, ha tudja úgy gondoltam, úgyis elmondja. Bár kíváncsi voltam, igaz nagyon rossz előérzetem volt, de nem is akartam belegondolni, hogy ő valaki mással. Önző voltam és csak magamnak akartam őt, pedig én is nem egy lánnyal voltam már, de mégis... Ő az enyém.

-Nem olyan vészes, csak egy régi barátommal elmentünk bulizni és lefeküdtünk, és nem volt túl jó – hadarta. Miközben kitartóan a plafont bámulta.

-Fájt? – kérdeztem miközben végig simítottam arcán.

-Elégé – motyogta, miközben arca grimaszba húzódott.

-Mocskos állat – morogtam.

-Már túl vagyok rajta, csak mégis nehéz elfelejteni – motyogta zavartan, miközben mellkasomhoz bújt.

-Én nem siettetek semmit – suttogtam fülébe és egy csókot nyomtam füle mögé.

Sunhine szemszöge

Arra ébredtem, hogy minden porcikám elzsibbadt, pár fájdalmas mozdulat után, csak Paul édes arcát bámultam. Ilyenkor olyan, mint egy édes kisfiú, mosolyogva végigsimítottam álla vonalán, mire pár pislogás után rám siklott tekintete.

-Jó reggelt, kislány – mosolygott.

Megkönnyebbültem, hogy tegnap este elmondtam neki az engem nyomasztó dolgokat. Még most is sajnáltam, hogy nem adhatom meg neki azt amit akar, de tudtam, éreztem, hogy várni fog, miattam. Mosolyogva pattantam ki az ágyból és mentem a fürdőbe, gyors fogmosás, fésülködés után magamra kaptam egy kopott cicanacit és Paul egyik pólóját a szárítóról. Szemeim csillogtak, majd végigsimítottam piros ajkaimon, amelyek duzzadtak Paul tegnapi csókjaitól. Jól néztem ki és jól is éreztem magam, ezt mutatta az arcomon virító hatalmas mosoly is, amit akár hogyan próbáltam, nem tudtam rejtegetni.

Ugyanezzel az elégedett fejjel ültem le a már feltápászkodó barátom mellé, aki szemével követtem minden mozdulatom, majd mikor arcomra és széles mosolyomra siklott a tekintette, szélesen elvigyorodott ő is.  Egy hosszú pillanatig csak egymást bámultuk, majd egy csókot nyomott ajkaimra, de mikor kezdett volna már túlságosan beindulni a dolog, elhúzódtam. Paul bocsánatkérően nézett le rám, amit én csak a változatosság kedvéért mosollyal nyugtáztam.

Miután bekísértem Paul a fürdőbe, összeágyaztam, a takarót az egyik fotelbe tettem és eligazítottam a díszpárnákat, Paul már kész is volt.

-A felsővel segítenél? – kérdeztem kissé zavartan.

-Persze – szökkentem mellé majd mosolyogva húztam a kanapéhoz és leültettem, és óvatosan lehúztam róla a kopott fekete pólót és a kezében lévő trikót pedig felsegítettem rá. Megpillantva felsőtestét arcom égni kezdett és hihetetlen vágy kapott el, hogy végig simítsak  rajta, de nem tettem. Nem játszhatok vele, gyorsan és mégis óvatosan lehúztam hátán is az anyagot.  A trikó már látszott az idő múlása, de hihetetlen jól állt Paulnak. Igaz egyik kezét gipsz fedte, de a vállai és izmos kezét kihangsúlyozta a felső. Direkt csinálja…

-Mi van? – kérdezte, mikor már szerintem percek óta csodáltam izmait.

-Semmi – pirultam el még jobban indultam meg a konyha felé, aztán rájöttem, hogy nem hagyhatom csak úgy ott.

-Mit szeretnél reggelire?  - léptem vissza.

-Először is egy rendes csókot, aztán mi közül lehet választani? – kérdezte. Mosollyal az arcomon hajoltam felé és egy mély, szerelmes csókban forrtunk össze.

-Rántottához mit szólsz?  - kérdeztem, miután már rendesen tudtam lélegezni.

-Tökéletes – mosolygott rám és mikor megindultam egyet rácsapott a fenekemre. – Asszony.

Meglepetten néztem rá, mire ő csak édes kisfiús mosolyával elkábított.

Paul valami foci mecset nézett a tévében, én pedig a tojások felverése közben halkan dúdolgattam a rádióval. Egyszer csak azt vettem észre, hogy néma a tévé és az én borzalmas hangom tölti be az alsó szintet. Mikor tudatosult bennem, hogy mi történt fülig vörösödtem.

-Ne hagyd abba, édes – szólt ki a nappaliból Paul.

-Inkább kapcsold vissza a tévét – kuncogtam. – Borzalmas hangom van – mondtam, miközben bacon csíkokat daraboltam a reggelibe.

Fél óra múlva már falatoztunk a kanapén, egy hatalmas tányérból ettünk mind a ketten egymást etetve. Igaz ez inkább vicces volt, mint romantikus, mert Paul háromszor annyit evett mint én.

-Isteni lett – mosolygott rám, majd egy csókot nyomott az arcomra. – Mikor tanultál te meg ilyen jól főzni? – kérdezte, miközben a már üres tálcát mellénk ügyeskedte és magához húzott.

Vagy fél órát még egymáshoz bújva töltöttünk. Aztán erőt vettem magamon és Paultól nagy nehezen elszakadva elmosogattam.

Délután befoglaltuk a kanapét, Paul valami motoros újságot olvasott én meg egy kötelezőt bújtam, mikor kopogásra kaptuk fel a fejünket.

-Majd én nyitom – pattantam fel és indult meg a bejárat felé.

-Majd én – szólt Paul, miközben felkászálódott az ágyból, de közben már nyitottam az ajtót. Szem forgatva pillantottam az ajtóban állóra, csak az nem Jared vagy Jake volt, mint akikre számítottam, hanem egy negyvenes nő. A szívem egy pillanatra megállt, majd gyors tam tamba kezdett. Levegőt meg teljesen elfelejtettem venni.

A nő megilletődve bámult rám, de szerintem rajtam sem láthatott sok mást. A levegő megfagyott, csak mikor Paul mellém biceget, kaptam észbe.

-Szia, anyu – suttogta a mellettem álló srác, kisfiús hangon. Ha nem épp a számomra először látott nő állna az ajtóban, aki a pasim anyja és rajtam a fia kinyűtt pólója és egy kopott nadrág volt és a plusz löketet a kócos hajam adhatta meg. Életem nem égtem még ennyire, mint most… Még mikor a színdarab közepén elfelejtettem a szöveget akkor sem, pedig háromszáz ember állt előttem, ő meg csak egy asszony. Paul anyukája….

-Ő a barátnőm, Sunshine – mondta miközben kezét a kezembe fűzte. Kissé megnyugodtam.

-Úristen mi történt veled?! – csúszott fel pár oktávval a hangja mikor meglátta ütött kopott fiát.

-Nem olyan vészes – motyogta a mellettem álló srác. Az igaz lenne, ha az öt nappal ezelőtti sebeit látta volna, de még most is borzasztóan nézett ki.

-A motorozás már megint? – nézett idegesen a fiára, miközben bevonult mellettünk a házba.

-Csak egy karcolás – mondta Paul.

-Esküszöm egyszer én fogom szétszedni az a jármű az ördög műve... – mondta mérgesen. Ekkor tudatosult bennem, hogy Paul titkát, nem tudja az anyukája. Hihetetlen rossz lehet, hogy még a saját anyádnak sem mondhatsz el egy ilyen horderejű dolgot. Miután kifújta a levegőt az előttem álló asszony, rám pillantott.

-Beszélhetnék a fiammal, négyszemközt?! – kérdezte, miközben mélyen a szemembe nézett.

-Pe.persze – dadogtam, majd a fogasról az egyik pulcsit felkapva a cipőmbe belelépve elspuriztam.

Paul szemszöge

Zavartan néztem a becsukódó ajtó után, szegény Sunhine. Nem egy ilyen bemutatást akartam, már terveztem, hogy egy szombati ebédnél vagy hasonlók bemutatom a családomnak, de a sors vagy is inkább anyu közbelépett.

-Először is, szeretném, hogyha észhez térnél és nem motoroznál többet. Felnőtt férfi vagy Paul az Istenért. Nézz magadra, elég durva sérüléseid lehettek. És miért nem szóltál? – nézett fel rám, miközben a kanapéhoz húzott és leültetett.

-Nem akartalak idegesíteni – motyogtam.

-Persze, mert most aztán nem vagyok ideges, édes fiam – mondta mérgesen, miközben hátam mögé tolt egy párnát. Mosolyogva figyeltem, pont mint Suny.

-Ki ez a lány? Azt hittem már nem hozol haza ilyen lányokat? Egyáltalán hány éves? Maximum annyi lehet, mint a húgod…. – mondta botránkozva. – Már azt hittem megkomolyodsz és talán most már valami komolyabb kapcsolatod lesz, de ha az nem is legalább nem kezded el megint ezt...

-Ő Sunshine, és komolyan gondolom. Már majdnem egy hónapja együtt vagyunk – mondtam zavartan. Sosem kötöttem az ilyen dolgokat anyám orrára, de nem akartam, hogy valami rosszéletűnek gondolja Sunshinet.

-Paul – nézett rám zavartan.

-Szeretem, anyu – mondtam, miközben éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Az érzelmeimről, még annyit sem szoktam beszélni a szüleimnek, mint a lányokról.

- De olyan fiatal, mégis mit tudtok ti csinálni együtt? – kérdezte, miközben zavartan járkálni kezdett.

-Jól megvagyunk – mondtam.

-Hány éves? – kérdezte.

-Tizenhét – feleletem.

-Paul huszonnégy leszel egy hónap múlva – mondta felháborodva. – Tudod, hogy a húgod tizenhat éves? – emelte meg a hangját.

-Anyu, szeretjük egymást – mondtam, már kissé idegesebben én is.

-Szerelem? Egy hónap után, kicsi fiam… - nézett rám idegesen. – Csak a szexel tud téged magánál tartani – mondta.

-Nem feküdtem le vele – mondtam már egyre idegesebben.

Hosszú percekig csak bámult maga elé, majd halkan megszólalt.

-Ki ez a lány? Annyira ismerősnek tűnt.. – motyogta.

-Joshua Uley lánya – mondtam, és kíváncsian bámultam anyám arcát.

-A kicsi Sunhine – pillantott fel rám meglepetten. – Visszaköltözött Marie? – kérdezte.

Anyám is tudta, mindenki tudta, hogy Samnek van egy húga. Hihetetlen.

Sziasztok! Kicsit későn, de megérkezett a fejezet! Nekem egyik kedvencem..:) Dolgozom a kövin, lassan de biztosan..:)
Mellesleg ma van a szülinapom, esetleg pár komit?:D

8. fejezet – Csak egy rémálom

Mosolyogva feküdtem szerelmem mellett, miközben Seth és Jared poénjain nevettem. A nap Forkshoz képest szúrósan sütött, hunyorognom kellett, így inkább csukott szemmel hallgattam továbbra két jó madár baromkodását. Aztán a srácok nevetve a vízbe rohantak, nevetésük messziről víz hangzott.

Paul már éppen elszundikált alattam, mikor léptek zajára kaptam fel a fejem.

-Ugye nem zavarunk? – mosolygott rám kedvesen Emily, miközben a kicsi Joshua kezét fogta. Megjelent gondolataim előtt az első találkozásunk. Miután Paulnál töltöttem három napot és teljesen átbeszéltük a családom kiderült titkait, megnyugodtam és tisztábban láttam. Kiderült, anyu és apu ugyanúgy bevésődtek egymásba, mint, mi Paullal és anyu beleroppant. Ezért kerültünk mi nagyszülőkhöz, majd én később azért kerültem vissza, mivel a nagyi beteg lett. Mindennek megvolt az oka és miután mindketten lehiggadtunk Paullal, együtt – mivel rengeteget segített – megoldottuk. Mindig ott állt mellettem, ha szükségem volt rá, képes volt velem éjszaka két órát telefonon, vagy neten csevegni. A tempón, közös megegyezésre lassítottunk. Tudtam, hogy Paul már teljesen készen áll rá, hogy lefeküdjünk, de egyikünk sem akarta elkapkodni. Jó volt csak együtt andalogni. Aztán Emily, igen, ezt is Paul találta ki. Sam ugyan annyira rosszul jött ki a dologból, mint én, még ha nem rosszabbul, így próbáltam nyitni felé. Paul beszélt Sam feleségével, Emilyvel és így egyik nap náluk ebédeltünk. Nem volt túl oldott a hangulat, de nagy lépés volt.

-Persze, hogy nem – mosolyogtam, majd felültem. Óvatosan, hogy Pault ne ébresszem fel.

-Ritkán van ilyen jó idő, ki kell használni – mosolygott rám Emily.

-Megyünk már?! – mondta a kiskrapek miközben a víz felé bámult.

-Mindjárt ideér apád is – mosolygott rá Emily, miközben kiterített mellénk egy plédet.

Közben Paul zavartan felpillantott, majd mikor tekintetünk találkozott elmosolyodott.

-Én bemegyek vele, ha szabad – mondta Paul, miközben felült. Ajkamba harapva bámultam felső testét, ahogy a mozdulat hatására az izmok még jobban megkeményedtek. Ilyen pasit... A nyál összefutott a számban és megremegtem.

-Köszi, Paul – mosolygott Em. Majd útjukra engedtük a fiúkat.  

-Mi a helyzet? – kérdezte, miközben letelepedett velem szemben.

-Semmi különös – motyogtam.

-Jól megvagytok? – kérdezte, miközben Paul felé intett a fejével.

-Nagyon – mosolyogtam szélesen.

-Rendesen megváltoztattad ezt a srácot – kuncogott. – Nagyon jó hatással vagy rá – mondta kedvesen.

-Rám is azzal van, még sosem voltam ilyen boldog, pedig történt pár érdekes dolog mostanság – motyogtam.

Emily zavartan pillantott a fiúk felé, akik kijjebb jöttek és a kissráccal kezdtek játszani.

-Sam, hogy van? – kérdeztem zavartan, de nem is akartam kimondani, csak kicsúszott.

-Kezdi feldolgozni – motyogta Em. – Nem a te hibád, egyszerűen, nehéz neki – mondta, miközben végig simított a kezemen.

-Megértem – motyogtam. Majd mosolyogva pillantottam a srácokra, akik az apró Joshuával játszottak, nagyon aranyoska voltak.

Negyed óra múlva megérkezett Sam is, ezzel számomra kínos percek következtek, nem tudtam, mit mondjak neki, nem akartam hülyeségekről beszélni, nem akartam untatni. Mikor Emily arcához hajolt és megcsókolta a rajta éktelenkedő sebet, a kicsi Josh is feléjük indult. Nem akartam a családi idillt megzavarni, így lekaptam a nyári ruhám és Paul felé vettem az irányt. Lépteim egyre gyorsabbak lettek, majd boldogan ugrottam a hátára.

-Már megint kezdik – fortyogott mosolyogva Seth.

-Sethi ne legyél féltékeny – kuncogott Jared.

-Nem vagyok féltékeny – mondta miközben, mint egy ötéves bedurcizva nézett barátjára. Erre persze hangosan felnevettünk. Paul közben szorosan átölelte a derekam és a fejét nyakamba fúrta. Isteni érzés volt, így állni mellette, ez ölelésében.

Majd a társaság szétszelődött, Kim és Jared a parton falták fel egymást. Seth Joshuával homokvárat épített. Emily és Sam pedig boldogan bámulták kisfiúkat, miközben szorosan átölelve egymást ültek a parton. Paul mosollyal az arcán simogatta a hátam, kellemes érzés volt meleg keze a hideg víz találkozása a hátamon. Az én kezeim pedig a nyakába csúsztak és lábujjhegyre állva csókra tartottam a szám. Persze őt sem kellett sokáig bíztatni, mosolyogva csókolt meg.

Másnap mosolyogva kászálódtam ki az ágyamból, éjszaka Paul belopózott az ablakon és forró ölelésében aludhattam el. Életem talán egyik legjobb éjszakája volt, pedig nem történt semmi olyan. Persze pár szenvedélyes csók elcsattant, de ezt ha életünkbe került is volna, nem tudtuk volna megállni. Mosollyal az arcomon bámultam a tükörbe, majd a rózsaszín köd alatt ráérősen felöltöztem, beléptem Adam szobájába és felhúztam rá a takarót, mikor kezem arcához ért. Tűz forró volt. A rózsaszín köd rögtön elpárolgott fölülem. Végig simítottam meleg arcán még egyszer, majd keltegetni kezdtem.

-Kate, mi bajod? – kérdezte zavartan.

-Beteg vagy – suttogtam. – Mennyünk be a kórházba – makogtam.

-Most? – kérdezte. – Áhú, fáj a fejem – szorította apró tenyerét az arcára.

Rögtön a szekrényéhez léptem, kivettem a kezembe akadó első ruhákat.

-Vegyük fel ezeket - mondtam, miközben áthúztam a fején a pizsama felsőt.

Negyed óra múlva már a kocsiban ültem, fülemen a telefonnal. Adam a hátsó ülésen takaróba bugyolálva ült.

Anyu persze nem vette fel, hangosan káromkodtam.

A negyven perces utat, huszonöt perc alatt megtettem. Befaroltam a kórház parkolójába, majd mint egy őrült pattantam ki a kocsiból. Adamet kisegítettem a kocsiból és megindultuk a bejárat felé. Hosszú sor állt a váróteremben, Adamot leültettem az egyetlen szabad székbe, majd újra tárcsáztam anyut. Közben Adam vacogva húzta össze magát. Hatodszor tárcsáztam.

-Tessék! – szólt bele anyu végre.

-Adam beteg, itt vagyunk a kórházban – mondtam.

-Máris megyek – mondta, majd már le is tette. Öt perc múlva már meg is pillantottam a folyosó végén.

-Itt van anya semmi baj – guggoltam le Adam elé.

-Sziasztok! – mondta, miközben letérdelt mellém és végig simított öcsém homlokán.

A délután nagy részét Adam mellett töltöttem, igaz ő aludt, de akkor is. Kiderült, hogy tüdőgyulladása van, és két napig bent kell maradnia. Hol csak járkáltam a szobában, hol pedig Adam fehér arcát bámultam. Egyszer csak ezt vettem észre, hogy a telefonom pittyeg a zsebemben és erre ébredek. Az egyik székben aludtam el és rögtön belenyilallt a nyakamba a fájdalom. Reménykedtem benne, hogy Paul hív, szükségem volt rá.

-Sunshine! – hallottam meg a készülékből Jared  hangját, ami meglepett hiszen kint már korom sötét volt,mit akarhat ilyenkor.

-Szia, mi a helyzet? – mondtam zavartan, a hangom kissé rekedt volt.

-Paul megsérült és mindenképp veled akar beszélni, Jacobéknál vagyunk – mondta.

-Micsoda? – kérdeztem zavartan, nem tudtam felfogni a szavakat.

-Ide tudsz jönni? Hol vagy? – kérdezte.

-A kórházban, de máris indulok. Fél óra és ott vagyok – mondtam, miközben az asztalon lévő papírra kezdtem körmölni.

Anyu le kell lépnem, Paullal van valami, amint tudok, visszajövök.
 Puszi
Mint egy őrült, szaladtam végig a folyosón, neki is mentem egy orvosnak, de egy bocsánat után rohantam tovább. Ez a mai nap csak egy rémálom. Mint egy őrült pattantam be a kocsiba és rögtön ráléptem a gázra, az övet is csak a parkolóból kifelé kötöttem be. A sebességhatár majdnem kétszeresével száguldoztam La Push felé, az órára pillantottam hajnali kettő, múlt hat perccel. Az agyam azon kattogott, hogy Jared miért nem mondott több információt, Paullal mi lehet, megsérült, mennyire, hogyan. Majd az első csókunk jutott az eszembe, majd pár közös pillanat. Nagyon kevés volt, nem lehet ilyen hamar vége, abba beleszakadnék. Végre beértem a La Pushba, majd a házunk felé vettem az irányt. Újabb tíz perc gyötrelem után leparkoltam, kicsaptam a kocsiajtót és Jacobék háza felé vettem az irányt. Jó pár srác ott állt, de nem foglalkoztam, hogy ki kicsoda vagy mit akar mondani, mint egy őrült siettem be a lakásba, ahol Billy megfogta a kezem.

-Állj meg, bent van még az orvos – mondta. Majd egy hangos üvöltés csapta meg a fejem, Paul..

-Mi történik? Mit csinálnak vele? – kérdeztem magas hangon.

-El kell törni újra a csontjait, rosszul forrtak össze – mondta Billy halkan.

-Úr isten - motyogtam, majd zavartan járkálni kezdtem az apró házban.

Majd Jared lépett mellém és egyik kezével sután átölelt, rögtön karjaiba zuhantam és szorosan hozzábújta mellkasához.

-Sss, semmi baj – suttogta a fülembe, mire egy könnycsepp gördült ki a szememből.

Egy újabb fájdalmas üvöltés, összerázkódtam.  És egy újabb és egy újabb, majd csend. Nyitódott az ajtó, rögtön oda kaptam a tekintetem. Dr. Cullen.

-Holnap reggel visszajövök, de ha bármi van hívjatok – mondta Billynek, majd rám nézett aztán kilépett az ajtón.

-Menny be – mondta Jared.

Zavartan pillantottam fel, majd megindultam. Lépteim egyre lassabbak lettek, majd miután becsuktam magam mögött az ajtót és szerelmem testére néztem. Az egyik keze és az egyik lába be volt kötve. A bordái körül újabb kötés éktelenkedett. Egy takaró volt csak derekára terítve, alatt gondolom meztelen volt. Most ez se tudott felvillanyozni, vagy zavarba hozni. Majd csodás arcára siklott a tekintetem, a homlokán egy mély seb éktelenkedett, a szája fel volt szakadva. Zavartan léptem mellé, a könnyek ömlöttek a szememből, majd épp kezéért nyúltam és két kezem közé fogtam.

-Sunshine – motyogta, a szempillája meg-megrebbent, majd kinyitotta szemét.

-Paul – motyogtam, majd a kezemmel óvatosan végig simítottam arcán.

-Örülök, hogy itt vagy – motyogta lassan.

-Azt hittem, hogy… - zokogtam fel.

-Semmi baj, jól vagyok – suttogta.

-Ez nem elég hiteles most – suttogtam, majd egy puszit nyomtam a szájára.

-Szeretlek –motyogta, majd újra elaludt.

-Én is, Paul – motyogtam. Majd a szobában lévő széket az ágya mellé húztam és épp kezét szorongatva bámultam arcát a gyenge hold fényében. Majd a lassan felkelő nap fényében, az arcán lévő vágás már láthatóan összébb húzódott. Csak köröztem egyik ujjammal kezén, mikor Jared lépett be.

-Szia – motyogta megilletődve, miközben zavartan végig nézett kettősünkön. – Haza kéne menned aludni – mondta, miközben mellém lépett és mélyen a szemembe nézett, majd barátjára.

-Nem akarok – mondtam, miközben összekulcsoltam ujjainkat Paullal.

-Úgy sem tudsz most segíteni – mondta halkan.

-Te tudnál a helyemben otthon aludni? – kérdeztem.

-Nem – mondta pár perc hallgatás után.

Paul harmadik napja fekszik Jake szobájában, de ma délután végre hazaviszik. A lábán még legalább egy hétig a kezén pedig valószínű két hétig lesz gipsz. Miután Jaredtől megkaptam ma Paul házának kulcsait, rögtön oda indultam. Meglepődtem rendesen, egy rendetlen legénylakásra számítottam, de persze Paul mindig tud meglepetéseket okozni. Az udvaron pár napja nyírt fű fogadott, a terasz frissen volt lesöpörve. Aztán beléptem a lakásba, egy kisebb előszoba fogadott, ahol pár akasztó volt a falon, amiken pár ruha lógott. Alatta lerúgott tornacipő, amit első csókunknál is viselt. Mosolyogtam el a kellemes emlékre. Majd az étkezőbe léptem, ami egybe volt a nappalival és a konyhával. Gyönyörű fa konyhabútor volt, pár edény a lecsöpögtetőn, majd a hűtőhöz léptem. Üres volt. Jó, hogy gondoltam erre. Körbenéztem a szekrényekben, hogy mit kell esetleg még venni és egy listát kezdtem írni. Körbe jártam az egész házat, az emeleten két üres szoba, két fürdő és Paul szobája fogadott. Lehúztam az ágyneműt és frisset húztam helyette, valamint kiszellőztettem utána pedig indultam vásárolni. Bő egy óra alatt le is zavartam a vásárlást, majd összedobtam egy kis milánóit és indultam is haza a már gyógyulófélben lévő Adamhoz. Olvastunk egy könyvet együtt, majd gofri kisíretében mesét néztünk. Fél hatkor már Billyék verandáján álltam, Jared és Paul pedig már bent beszélgettek.

-Szia kislány – ölelt át Jared miután beléptem, majd Jake is egy puszit nyomott az arcomra.

-Sziasztok – mosolyogtam, majd Paulhoz siettem, aki zavartan fészkelődött.

-Paul – mondtam, majd mosolyogva mellé léptem és egy puszit nyomtam az arcára.

-Szia kicsim -  motyogta, miközben épp kezét derekamra csúsztatta.

Fél óra múlva Pault már Jared és Jake le is fektette a kanapéra. Mivel így tűnt a legegyszerűbbnek a dolog, kihúztuk a kanapét – ami aránylag kényelmes volt - mivel Paul egy darabig még nem fog tudni lépcsőzni.

Paul nagyon rosszul viselte, hogy ki volt szolgáltatva. Láttam rajta, hogy majdnem csak olyan fájdalom volt ez neki, mint mikor a csontjai törtek. A srácok megebédeltek, majd mindketten mentek a dolgukra. Örültem, hogy végre kettesben lehetünk. Mire elmosogattam Paul már halkan szuszogott, mosolyogva telepedtem mellé és bámultam tökéletes vonásait. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Elég jó vagyok én neki? És hasonló kérdések vetődtek fel bennem, de nem akartam ilyenekre gondolni. Paul épp karjához bújtam és boldogan szippantottam bele a trikójába, olyan férfias illata volt és mégis egyedi. Biztonságban éreztem magam mellette.

Paul szemszöge

Apró kezek érintését éreztem a mellkasomon és egy karcsú testet karjaim között. Majd az illata is elért az agyamban és szorosabban húztam magamhoz, a kezem sajogni kezdett, de fel sem ért a boldogságommal, azzal a menyei érzéssel, hogy Sunshinet ölelhetem.

-Hogy vagy? – kérdezte halkan pár perc múlva.

-Ez a helyzet kifejezetten tetszik – mondtam széles vigyorral az arcomon.

-Én sem panaszkodom – motyogta, miközben összekulcsolta ujjainkat.

-Köszönöm – csúszott ki a számon hirtelen, nem túl sűrűn használtam ezt a szót mostanság.

-Mit? – kérdezte halkan, miközben a könyökére támaszkodva arcomra nézett.

-Hogy velem voltál ilyen sokat – suttogtam, fura volt nekem az ilyenfajta érzelem kifejezés. Évek óta nem mondtam senkinek semmit az érzéseimről…
-És még most kezdődik a jó, ha neked nem baj, akkor itt leszek veled még egy hétig legalább – mosolygott rám szélesen, miközben kisimította a homlokomról a hajam.

-Hogy érted? – kérdeztem.

-Feltöltöttem a hűtőt, elkéredzkedtem anyutól és egy hétig a tied vagyok – mosolygott, majd hirtelen elvörösödött. Istenem, de gyönyörű volt így. Kissé kócos haj, pirospozsgás arc, csillogó szemek, duzzadt ajkak. Pillanatok kellettek, még a szavaira is tudtam gondolni.

-Feltöltötted a hűtőt?   - kérdeztem vissza hitetlenkedve.
-Remélem nem baj – motyogta zavartan. – Az ágyneműt is lehúztam - sütötte le a szemét.
-Nem kellett volna, de nagyon aranyos vagy, kicsim annyira törődsz velem, meg sem érdemlem – mondtam miközben végigsimítottam arcán. Hirtelen rám kapta a tekintetét.

-Miért ne érdemelnéd meg? – nézett rám hitetlenkedve. – Jó ember vagy Paul és szeretlek, ez a legkevesebb – mosolygott rám.

-Én is szeretlek – viszonoztam mosolyát. – Olyan mintha sokkal idősebb lennél – mondtam pár perc gondolkozás után.

-Mármint? – kérdezte.

-Felelősség teljesen viselkedsz és mégis a gondolataidban van, egy kis gyermeki hiszékenység és naivitás.

-Naivitás? – kérdezett vissza meglepődve, szemei nagyra tágultak. Hihetetlen édes volt így.
-Kifejezetten jó értelemben – mosolyogtam rá, majd egy lágy csókot nyomtam ajkaira.

Hogy tetszett a fejezet? Komikat *.*
Sok erőt mindenkinek a következő hétre. by. Road
ui.: aki még nem olvasta a közérdekűt. ITT!
ui.2: köszönöm az egyik kedves barátnőmnek a képet :)